mindennapjaim szöszenetei...

• Blog oldal
• Archívum
• 
• 

tüszentés

bizony tüsszentéssel indítottam ennek a bejegyzésnek megírását... alig futott végig agyamon a gondolat olyant tüsszentettem rá, hogy majd lefejeltem az asztalt. :)
pedig semmi különösre nem gondoltam igazán, semmi megfoghatatlanra, csak a témát próbáltam felvázolni agytekervényeim közt, már ha az én fejemben is található olyan. de nyilván van... hisz ha nem lenne az orvosilag rendellenes, sőt elképzelhetetlen, hogy egy alapvető agy, s azok funkciói ne lennének...létezésükről pedig papírom van. a második nagy balesetem után... mivel erős (amnéziával, és eszméletvesztéssel járó) agyrázkódásom volt így elég alaposan átvilágították buksimat... csak feltűnt volna nekik, ha üreges... meg különben is... akkor a szemeim is beesnének... tudjátok a vákuum¹ miatt mi beszippantaná.

törénetesen a témától elkanyarodtam ugyan, viszatérni pedig nehéz, mert közben elvesztek azok az apró gondolatok miket bitekbe akartam rejteni. mégis valami olyasvalamiről szólna mit ma olvastam, s igen megragadt bennem.

“Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.” (Tatiosz)
“A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.” (Albert Schweitzer)

az embernek vannak pillanatai amikor nem tudja mitévő legyen, mikor nem tudja, hogyan tovább, mikor nem tudja... mert a biztosat bizonytalanért cserélni... vagy biztos monotóniát, egy kis izgalomra cserélni... sokszor egy kis örömkacaj kedvéért másik úton hazamenni, csupán a móka kedvéért... hát nem.. és mennyire teljesen igaz. én cserélném-e? őszintén megmondom, fogalmam sincs... és nem azért mert ellenzem, vagy mert nem tettem meg... dehogynem.. .életem során többször is, de mindannyiszor ott volt a végeredmény ami messze nem ért oda hová szerettem volna... s ilyenkor az ember bűntudata önnön magát okolja cselekedetiért, mert feladott valamit ami noha nem volt tökéletes... feladta egy tökéletesnek látszó valamiért... s bizony az még ha valóban abban a pillanatban a tökéletes is volt számára... hamar kiderült, ez hosszú távon nem így van. érdemes hát úgy keresni a boldogságot, úgy elkezdeni egy játékot, ha az nem változtatja meg életünk, csak most varázsolja el  lelkünk... a pillanat hevében, ki tudja mennyi időre?

de hát akkor mégis mi a teendő.. .mit tehet az ember? mi az arany középút... mit lehet tenni, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon... nos ha vallási erkölccsel felvértezve szemléljük a dolgot, akkor semmit... de midőn a kígyó már egyszer sikeresen rábeszélte Évát, hogy egyen a gyümölcsből, s midőn Évának először sikerült megetetni Ádámot az almával... bizony azóta tudjuk, hogy az ember teremtésétől fogva hajlamos a bűnre, miért vérével, s izzadságával fizet.  s ha így nézzük teremtésünk nem épp kellő odafigyeléssel történt, mert ha ezen hibák nem lennének alapból belénk ültetve, úgy az ember ma is a paradicsomban élne együgyűségétől mámoros boldogságban tengődve...
magyarázat képen Isten mindenkire rábízta a dolgoz... engedélyt adva csalásnak... boldogulásra... boldogságra... kérdés, hogy ezt ki, s hogyan teszi magáévá...
kérdem én hát... elítélhető-e az ha valaki saját akár átmeneti boldogságáért letér az útról?

NEM! mondom én... de ez csupán saját szubjektív véleményem... mi nem egyezik valószínűleg sem az emberiség, se az egyházak, se a törvényhozó kormányok dogmáival sem.

viszont ki ilyen kockázatokat vállal élete során annak tudnia kell, hogy mit is akar valójában... mi a célja, mik a lehetőségei, hová juthat el, mit veszíthet el, mit nyerhet... képesnek kell lennie arra, hogy felismerje valódi akarata és elérhető céljai közt a különbséggel... ki kockáztat nyerhet... no persze... nekem is sok kettőszáz forintom maradt már lottózóban, s onnan soha ki nem jött... s az élet se egyszerűbb játék ennél.

mindazonáltal... számomra egy olyan ember számára kinél nem állandó a boldogság... kinek se kutyája, se macskája... csak egy eladósodott élete van komolyságba mélyült emberi kapcsolatok nélkül nekem nem gond néha kicsit letérni az útról... felszántani ellaposodott életem ösvényét, botorkálni azok barázdáin... míg az izgalom s egyfajta lelki vagy fizikai kielégülés örömet, s célt ad az életemnek... erőt, s kitartást biztosít a holnapi ébredéshez. mégse feledjük... életünk során döntéseinket felvállalva mederbe tereljük sorsunkat így vagy úgy, s bizony bizonyos medrek kanyonként megmászhatatlanok... s kijutni nehéz, olykor lehetetlen belőlük... de mint ahogy a kanyonoknak is vannak mellékutcái... életünkből sem kell kizárnunk azokat a mellékutcákat mik noha egészen sokszor biztosan csak átmeneti megoldást nyújtanak boldogságunk kiteljesedésében... cserébe viszont el se kell hagyni számunkra berendezett életutat... halálunk percében hogyan gondolunk vissza ezekre a téves ösvényekre miket bejártunk... s hogyan gondolunk azokra mikre félve az ismeretlentől rá se pillantottunk... pedig létezéséről meg voltunk győződve... halálunk pillanatában, már csak reménykedhetünk. az odaát létezik, s tényleg oly csodás mint ahogyan azt a biblia megírta... de ideje rettegni... mert a mai társadalmunkban sajnos már igen keveseknek adatott olyan élethivatás, életpálya, életút, kitartás mit végigjárva valóban a paradicsomra számíthat... s a pokolban nincs kegyelem... ott halálom végórájában midőn lefut előttem életem filmje szentül meg leszek győződve, én a paradicsomba egészen biztosan nem kerülhetek... s eszementen bánok majd minden olyan mellékutat, mi ha csak egy pillanatra is, de boldogsággal itatott volna át s én nem jártam meg... mert a pokol kínjai közt erre már lehetőségem nem igazán lesz.

^1:Az Osiris Helyesírás szótári része szerinti sztenderd magyar kiejtése vá-ku-um (bár a „vákum” forma terjedőben van). A szó latin eredetű, a „vacuus” melléknév jelentése: „üres, valamitől megfosztott, szabad”

kis esti ima

Istenem kérlek figyelj most rám kicsit.
tudom sok gondod bajod van az emberiséggel,
de ne csak az elkárhozott lelkekkel foglalkozz...
kérlek fordul ide hozzám, s figyeld,
nézd vissza életem, s kérdezd meg magadtól,
hogy:
- hát reád eddig miért nem figyeltem?
hisz ez a lélek szenved, ezt a lelket érik csalódások
ez a lélek lassan feladni készül azt mit születésekor kapott,
ez a lélek megélt már sokat, jót, s rosszat,
de tanult hibáiból bölcs lett... de későn...
a betegséget is megelőzni jobb, mint gyógyítani...
kérlek hát most figyelj rám, s ne akkoron mikor,
már én is az elzüllöttek táborában tengetem
pokol bugyraiba száműző életem... most figyelj,
s kérd angyalaim segítsenek. s ne csak életben maradni.
noha nagyon szépen köszönöm, hogy életem,
már több ízben is a halál biztos megjelenése közben
is megtartottad, de kérlek ezt ne csináld többet.
lelkem nem bír el több terhet. hadd múljak...
hadd távozzak erről a földről, vagy segíts,
segíts nekem boldogságban tovább élni.
feladtam a lottót, amit oly régóta ígérek, így
az én részemet megtettem, hát less, csak öt szám.
öt szám semmi több amit el kell intézned, s ezzel,
nem csak engem segítesz. több ember, több család,
s még nagyon sokan köszönik majd neked...
köztük én. ki szeretne már boldogságban...
békességben... élni, családot alapítani, s
hirdetni az igét, hogy létezel....

mert tudd. jelen helyzeted nem épp rózsás.
akár hihetnék is benned, de sajnos a gonosz
több ízben mutatta már orcáját felém.
míg te csak az életem véded,
hogy idő előtt ne távozzak innen...
addig legnagyobb ellenséged mindennapjaim
zülleszti... s okoz nekem fájdalmat.
s ezen fájdalmak inkább lelkem, mint testem marcangolják,
miket nem bírok már tovább viselni.
add hát kezembe azt mit ellenséged oly sokra tart,
s tán mit ő maga hozott a földre minek, neve vagyon.
meglepő lesz Uram! de földi boldogságom, ily
módon kiteljesedve hozza meg lelkembe
a nyugalmat, a békét, s a hihet, hogy létezésed valós,
s néha reám is veted mindenható tekinteted.