valami más bejegyzései 
hatóranegyvenegyperc
korai még az idő, de nem is kicsit. ráadásul nem valami meleg napnak nézek elébe. elég rossz idő van kint. már lekapartam a szőrt az arcomról, felöltöztem és előkészítettem magam, hogy emberek közé menjek. rendszertelen nemi életem kiült orcámra három baromira oda nem kellő pattanás helye virít a képemen. tenni ellene most már késő.
hamarosan fogmosás aztán szépen lassan kisétálok a vasútállomásra és elutazom Csurgóra ahol megtekintek egy ballagást, majd vissza Nagyatádra dolgozni. ha lehetne ma egy kívánságom azt kívánom, hogy halljam ma az általam kiválasztott ballagó leányzó minden gondolatát. igen ezt kívánom, semmi mást. mert szeretnék tisztán látni. sajnos a józan paraszti gondolkodás nem megy vele kapcsolatban. ez semmi más miatt nincs csupán túl nagy helyet foglal szívem kamráiból. hiszem minden szavát mit kiejt ajkán, noha néha az agy mondja, hogy nem kéne, de nem tehetek mást, hiszem, hogy nekem csak az igazat mondja ahogy én is csak azt mondom neki.
szeretném hát a mai nap hallani gondolatait, bármi is legyen buksijába, ma szeretném akkor amikor ünnepelnek, búcsúzik egy egész osztály, s tán sírva is fakadnak, s így még tömegben sem lesz oly feltűnő, vagy elítélendő ha hallott gondolatoktól nekem is megeredne a könnyem...
huszonegy
- szeretek meleg nyári éjszakán a rét sötétjében elfeküdve égen haladó csillagokat bámulni
- szeretek hátszélben lejtőn lefele bringával száguldani
- szeretek kéz a kézben szerelmesen menni csak úgy a város utcáin, kinevetve annak apró hibáit
- szeretek szépeket álmodni, s ettől boldogan ébredni
- szeretek kiállni a szikla ormára, s onnan lesni alá, s a messzeségbe bámulni
- szeretek beülni a moziba s végig nevetni egy egy jó filmet vagy mesét egyaránt
- szeretek fényképezni. megörökíteni pillanatokat, s emlékezni rájuk
- szeretek mesét mondani
- szeretek vásárolni, órákig válogatni míg meg nem találom... "igen ez az!"
- szeretek ízletes ételeket enni
- szeretem ha megmasszíroznak s azt vissza is adhatom
- szeretem ha kedvesen szerelmesen hozzám bújva melegítik mellkasom
- szeretem ha nem hazudnak bele a szemembe
- szeretem ha elfogadnak annak aki vagyok
- szeretem ha rám mosolyognak
- szeretem ha "randira" hívnak
- szeretem ha egyértelmű és tudatos az ki hozzám beszél
- szeretek csókolni
- szeretek összebújva szerelmesen aludni meleg szobában hideg téli éjszakán
- szeretek a természet lágy ölén szerelmeskedni
- szeretném, ha mosolyra fakadna mindaz ki ezeket olvassa...
elvira... így hidd amit a MÁV mond
van egy vonat. Nagyatádról indul 22:40-kor a hét minden napján Kaposvárra. kérem szépen ez nem más mint egy szellemvonat. miért is érdemli ezt a nevet. nos azért mert a szolgálati menetrendkönyvben szerepel a vonat létezése, annak útvonala, menetideje. de a nagy és híres online elérhető Elvirának gőze sincs hogy ez a vonat létezik. így a polgári személyeknek szintúgy ismeretlen ez a vonat és akkor a MÁV baromira tud csodálkozni, hogy de hát kérésre tettük be azt a vonatot, akkor miért nem utazik rajta senki... miért megy csak magában, hisz volt rá igény. persze... csak ha az emberek nem tudják meg hogy ezen igényük ki lett elégítve, úgy sajnos nem fogják használni. január végéig én se, hisz addig jó a busz bérletem... mert nem tudtam a vonat létezéséről. vártam rá, de minden jel arra mutatott, hogy még sincs. de tegnap utaztam vele... hát van. ráadásul a hét minden napján, így a volán január 28-al elveszít egy bérletest, a MÁV meg nyer egyet. mert kérem én azzal járok... ami időben s pénzben nekem jobb. mivel a vonatot a hét minden napján ki tudom használni, ezért ár érték arányban jobban jövök ki. mert az ár ugyan annyi, de min. 25x több járat, és hétvégén is haza tudok jönni :)
öszinteség
mire is jó vajon az őszinteség? nos úgy gondolom igen sok mindenre... például arra, hogy nem verjük át a másikat. és az se jó ha egyfelé őszinték vagyunk a másik oldalra pedig nem... mert akkor is hamar kiderülnek a dolgok... ily módon én mindig is őszinte ember akartam lenni és akarok maradni is, mert ha így ismer meg valaki és így kellek akkor nincsenek meglepetések ez van, ez vagyok én. noha az őszinteségem a legrosszabb énemet tükrözi, de így legalább utána már csak pozitívan lehet csalódni.
történt a környezetemben, hogy nem volt valaki kinyíló és őszinte... amit nekem mondott azt elhiszem, mert miért is lenne okom nem hinni neki... de az egyfelé való elhallgatás bizony problémákat szült.
magát a problémát nem értem meg... nem, mert voltam már így... de úgy gondolom felvilágosultabb és civilizáltabb ember vagyok az átlagnál... így jobban és emberibb módon tudom lekezelni, de ha az ember korpa közé keveredik megeszik a disznók...


