politika bejegyzései 
életben hagyni kifizetődőbb
addig ameddig csak tényleg nagyon kevesek megélhetése van veszélyben addig megéri adókat növelni, addig megéri kizsigerelni a népet, de egy bizonyos tűréshatár felett, s megítélésem alapján bizony ezt a határ ma Magyarországon már rég át van lépve, már csak a gazdaság összeomlásához vezet, s csak nagyon kevesek meggazdagodását hozza el. a probléma, hogy a sorsdöntő kérdéseket egy olyan társadalmi osztály hozza, kiknek igenis kedvez, illetve nem érzik meg ezeket a megszorító intézkedéseket.
valamit tenni kell, hogy a gazdaság virágzó legyen. olyan törvények és adórendszer kell ami segíti azokat a vállalkozásokat akik a helyi munkaerőt veszik igénybe, akik helyi alapanyagokat használják termelésük során s akiknek az ebből származó profit nagyrésze is az ország határain belül kerül felhasználásra. mert ha van munkahely az emberek pénzhez jutnak, ha van pénzük azt itt fogják elkölteni, s mint világos, ha van mit elkölteni azután adó is folyik befele a nagy "közösbe". amennyiben nincs munkahely, amennyiben a mindennapi megélhetés is veszélyben van addig az adókat emelhetik a csillagos égig s egyre többen mehetnek tönkre, s ezáltal bizony lőttek a beszedhető adóknak is.
egy egy vállalkozás azért nem indul el mert a "rezsi" nagyobb mint a várható bevétel, egy egy már működő vállalkozás bővítése azért van eleve elvetve, mert a humánerőforrás plusz kiadásai már erős kockázatát hordozza magában a profittermelés lehetőségének bukását.
olyan megoldás kell tehát ami mind a vállalkozásoknak mind a munkavállalónak mint az államnak kedvez, s ha lehet egyenlő mértékben. egyenlő mértékben, mert ha nem egyenlő akkor valaki szarul jár, s akkor ugyan oda lyukadunk ki, ahol most vagyunk!
mi lehet ez. nos kezdjük az állammal. neki adó kell... egyszerű. ha van miből adózni az adó is befolyik... s ha biztosítva van egy olyan biztos háttér amiben a profit növelése hosszú távon is biztosított akkor gyakorlatilag nincs akkora kockázat, abban, hogy a visszáján sül el a dolog és adókimaradást okozzon. ehhez azonban olyan átfogó politikai változásra van szükség ami ezt bizton fent is tudja tartani. mert ha a nép, s a vállalkozás úgy érzi, hogy ez a lehetőség csak rövidtávú abban az esetben a profitkülönbség nem lesz visszaforgatva, csak halmozva, használata nélkül a pénzforgás hiánya miatt viszont adókiesés várható ami nem jó az államnak. tehát hosszú távon is biztosítani kell, hogy ezt a negatív jelenségnek a lehetőleg minimális hatása érvényesüljön.
mi kell a vállalkozásnak... profit! nem feltétlenül kell csökkenteni az adókat, de azokat átláthatóvá, és oly egyszerűvé kell tenni, hogy akár egy 10 éves gyermek is megértse. hogy miért? mert sok olyan ember él a földön, s sajnos ebben az országban is akinek pénze ugyan van, de segg hülye, s így a pénze halmozva, van. visszautalva, ha nincs pénzforgás akkor abból nem keletkezik adó. meg kell adni a lehetőségét tehát, hogy egy átlátható adópolitika serkentse a befektetési vágyat ezzel munkaerő piaci fellendülést okozva pénzforgást előidézve ADÓ lehessen a profit egy része.
a probléma ezzel, hogy a magyar mentalitás a politikánkra is kihat, ez pedig nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni. MOST! AZONNAL! MINDENT! ez azonban nem tartható. így nem lehet egy országot felvirágoztatni. a fának is idő kell, hogy dönthető legyen. a gyermeknek is idő kell, hogy munkaképes legyen, így az is felejtős, hogy egy fejlődéssel járó gazdaságpolitika egy ciklus alatt is maximalizált adóbevételt eredményezzen. főleg azért mert az ország már felélte tartalékait s egyre jobban, s gyorsabban gurul lefele a lejtőn. MOST azonnal van szükség változásokra, hogy egy lassú de biztos fejlődés újra rendbe rakja itt az életet.
mi kell a népnek? munkahely... és olyan fizetés ami biztosítja számára a megélhetést. olyan fizetés ami legalább akkora, hogy ne érje meg inkább otthon a seggén ülni és szociális segélyekből tengetni életét. mert egy négy órás bejelentett munkahely, egy multinacionális kereskedelmi vállalatnál mondjuk mint pénztáros, az nagyjából öt ezer forinttal fizet többet, mint a szociális támogatásokból nyerhető összeg, és valljuk meg őszintén ötezer forintért kinek van kedve dolgozni? nyilván többet nyújt, mert TB befizetve, nyugdíjalap növekszik, DE én tudom, hogy nem érem meg a nyugdíjat, mert addig tuti meghalok, vagy egy betegség, vagy egy baleset, vagy a stressz ami a megélhetésem veszélyeztetése miatt bennem zajlik, de hogy a felhőtlen, s az én korosztályom várható élettartalmán felül értékelt nyugdíj korhatárt nem élem meg ez majdnem bizonyos. TB-mért cserébe pedig hiába mennék dokihoz 2-3 hónap mire sorra kerül az ember... így addig a szervezetem vagy meggyógyítja önmagát, vagy sikeresen feldobom a talpam, s egy paraszttal kevesebb. (hidd el kormány az én halálom neked nem éri meg, mert tisztes adófizető marhája vagyok e társadalomnak!)
tehát a népnek munkahely, s élhető fizetés kell.
ezen bejegyzés nem válaszol meg semmit, nem mond ki semmi konkrétumot. s ebben még nem is áll szándékom semmi ilyent papírra vetni. az ugyanis túlontúl hosszúra nyújtaná eme olvasmányt, s így a végigolvasása nem biztosított... így viszont még mindhárom megemlített dologra várható egy egy bejegyzés, hogy hogyan is valósítható meg mindez.
még annyit azért hozzátennék, hogy nekem egy erősségem van. rendszerben látni dolgokat, sajnos a mai polgároknak ez nem megy. csak a saját hasznukat kívánják, s nem érdekli őket milyen áron, mi magyar polgárok irányítjuk az itt található cégeket, szintén magyar emberek ülnek a politikai székekben... ugye, hogy nem is olyan furcsa ilyen szempontból, hogy baromira le van kakilva, hogy mindenkinek jó legyen... itt csak az egyén, s nem a közösség számít, méghozzá minden szinten! :( márpedig ez így hosszú távon nem működik. a közösség felvirágzása az egyén boldogulásával is jár, míg egy egyén felvirágzása nem jelenti a közösség felvirágzását! márpedig annak jóléte nem csak egy egyén, hanem általánosságában majd mindenkinek a javára lenne.
szavazz rám! - part one - avagy a többkulcsos adórendszer
hogy miért?
mert ma Magyarország hanyatlik... mást sem hallunk, csak azt, hogy ez így nem jó. meg, hogy el van cseszve az egész, de valahogy az állam mostani vezetői nem tanultak a múltból, s noha mindent megtesznek, hogy a székükben maradjanak. a helyzet az, hogy nekem van egy elképzelésem, hogy mitől is lenne jobb ennek az országnak, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel nagyon sokan, nem értenek egyet velem s főleg nem a politikusok, kiknek így azért jócskán szednék ki a zsebéből.
nézzük az első pont amit vissza kellene szerintem csinálni az a többkulcsos adórendszer, de nem kell felháborodni. nem úgy ahogyan eddig csinálták. mert az nagyon nem volt igazságos. ez csak kicsit nem az. mert mint tudjuk igazságos az egykulcsos adórendszer, de valahonnan adót kell gyűjteni, s nyilván aki sokat keres annak így is sok marad. míg a kicsiknek is így többet tudunk meghagyni. az igazságtalanság ebben a történetben ott van kompenzálva, hogy akik sokat keresnek, azok többnyire azokból élnek akik keveset keresnek. na az én elgondolásomban a többkulcsosság az legalább öt kulcs kell, méghozzá nagyon nagy kulcs különbségekkel.
tudom, tudom, ez még így mindig nem igazságos.
nos szerintem van erre is enyhítő körülmény. mégpedig a sávos adókulcs. azaz tegyük fel, hogy az első kulcs legyen 10%. igen nem 18! csak tíz, mert valahogyan kell adni a keveset keresőknek, s nem kell aggódni, mert a többiek kompenzálják a dolgot. mondjuk azt, hogy azok adózzanak ennyit akiknek az éves fizetésük nem éri el az 1 millió forintot évente. így azok akiknek a bruttó fizetésük kevesebb mint 84 ezer forint havonta azok járnak jól, s íj módon többet fognak kézbe kapni.
a második lépcső legyen 15%. s legyen az összeg 2 millió forint éves fizetés alatt... ebbe azért már többen is beleférnek. de hogy hol van itt a különbség? nos az hogy a második lépcsőben csak az után a jövedelem után kellene 15%-ot fizetni ami meghaladja az első kulcs felső határát.
a harmadik lépcső adózzon 20%-ot! s kereshet 4 millió forintot. a tünet ugyan az mint a másodiknál. ez a csoport is a jövedelméből 1 millió forintig ő is 10%-ot adózik, s míg 2 millióig ő is 15%-öt, csak a 2 millió feletti fizetéséből adózza a 20%-ot.
érthető?
s ez így tovább, csak annyi hogy innen már nem emelném 5%-al a kulcsot, csupán +3% a negyedik, s +2% az ötödik lépcsőben.
hogy ezt hogy lehet megvalósítani. egyszerű. a havi bér alapján számolható... csak azt kell konkretizálni, hogy mit nevezünk innen fogva bérnek..., de az egy másik posztot érdemel...
gyermektelenségi adó, avagy csajozz be gyorsan
„Az a nemzet, amelyik fogyásnak indult, annak nem szabad, hogy a merészebb gondolatokat merő tapintatból ne tűzze napirendre. Meggyőződésem, hogy a gyermeket nem nevelő magyaroknak is hozzá kell járulniuk a nemzet jövőjéhez "- mondta el a politikus.
valójában szerintem nem erről van szó. szerintem az ország vezetése rájött, hogy a gyermeknevelési hozzájárulások, a munkanélküli járadékok, az egyéb utazási kedvezmények, a börtönök költségeinek többségét is a társadalomnak csak egy bizonyos rétege veszi ki az államkasszából... amit sürgősen valahogy újra kéne tölteni.
miről is beszélek? na kinek van 5-7 gyereke? és miért? nos nem azért mert megtehetik, mert nevelni tudják, hanem azért mert az államtól kapnak elegendő támogatást, hogy éljenek. a gyerekek után fizetendő dolgokat (pl, tankönyv, étkeztetés az iskolában) ezeket mind ingyen kapja ez a réteg.
ha felszállok a buszra akkor is meglepő, hogy ugyanezek embereknek már valahogyan mindjárt megjár a 90%-os buszjegy. csak azt nem értem miért? vagy nekem miért nem.
olvasgatva a dologról szerencsére azt nem vetik fel, hogy ha bevezetik akkor tovább támogatják azokat akiknek nagyon sok gyerekük van. mert akkor az előbb említett társadalmi rétek amúgy is gyors szaporulata, az anyagi jólét miatt minimum megduplázódik.
mielőtt még bárki is azt hinné, hogy elvből nem szeretem ezt a réteget az téved, és itt direkt nem használnék faji megkülönböztetést, ugyanis igazából egy életvitelről van szó.
na és akkor lesz itt jó világ, mert azok akik nem vállalnak gyereket, az adó miatt már nem is fognak tudni, akiknek meg van azok termelni fogják őket mint egy gyár. a problémát én abban látom, hogy ahol a sok gyerek csinálva lesz az a társadalomnak a már amúgy is elszegényedett munkanélküli rétege... gyakorlatilag pár év vagy egy évtized múlva újabb adót kell kivetni, mert nem azokat tenyésztetette akik később potenciális adóbefizetők lesznek, hanem azokat akik potenciális adófogyasztóká válnak.
de ha kell, akkor ez ellen is utcára vonulok, mert ahogy magamra nézve jogtalannak ítélek úgy másokra nézve is az!
anyádat mocskos politikus!
megígértem magamnak, hogy a politikai posztokat minimalizálom, de most jönnie kell belőlem kifele. megkapták a kétharmadot, hogy rendet rakhassanak, hogy egy élhetőbb országot csináljanak, de jönnek a hírek...
nem épp azt csinálják amit egy ország elvár tőlük. nem azt mondom, hogy a szegény legyen gazdag a gazdag meg szegény, csak azt, hogy a szegény is tudjon normális életet élni. de nem... csökkentsük a béreiket, növeljük az adóikat, hisz ők vannak többen akkor is több adót fizetnek be mint a gazdagék, mert több kevesebb többre megy...
de nem ez csapta ki a biztosítékot nálam. mert tudom, hogy nem saját maguknak fognak esetlegesen hátrányt vagy passzivitást okozni, hogy a többségnek jó legyen. nálam a szólásszabadság ellen irányuló médiatörvény borította ki a bilit. mi az, hogy regisztrálni kell, hogy egyes blogokat ki ír. a blognak mint online napló pont az a lényege, hogy többnyire nincs felfedve az író kiléte. mi közük van, hogy ki ír? és ahhoz, hogy mit? semmi! demokrácia van, ahol szólásszabadságnak kéne lennie, de a magyar az egy birkanép. megválasztották azt aki a legszebben mosolygott, most meg magukban mérgelődnek, de tenni ellene, á dehogy! baszott messze lakok gyönyörű fővárosunktól, és a meló miatt időm sincs felmenni tüntetni... de megtenném. megtenném, mert nem szeretnék diktatúrában élni... a törvényi feltételei meg lassan meglesz, csak nem egy ember, hanem egy párt veszi át a diktátor szerepet.
a magyar rendőrség meg rászállt a torrent oldalakra, és írtja őket. miért is? szerzői jogok? mert az ember letölti a filmet és nem megy el moziba? nos te bunkó Celeb ki ezen felkapod a vizet, mondok neked valamit. én nem keresem a tizedét se mint amit te, de ugyanúgy fen kell tartani lakást családot, húsz kilométerre lévő munkahelyemre biciklivel járok, mert a bérletpénz kellett a villanyszámlára... azért, hogy én elmehessek valakivel moziba az egy kicsit többe kerül mint amit megengedhetek magamnak egy másfél órás szórakoztatásért, és még az is benne van a pakliban, hogy nem tetszik. mert 1100*2 a vonatjegy a következő moziiig 900*2 a mozijegy ami ugye már 4000 magyar forint és akkor nem volt se "popkorn" se "kóla" de egynapi béred már így is elköltötted, másfél órára... hol van itt a helyes arány? szóval kedves celeb... pofa be... te pedig menj moziba mert megteheted, én meg letöltöm, mert nem tehetem meg, noha szeretném moziban is megnézni egyiket másikat, de mire anyagilag megtehetném arra már nem játsszák...
hát erre csak annyit szépen magyarul, hogy az Isten verje meg őket mind egy szálig!
#11
☆┌─┐ ─┐☆
│▒│ /▒/
│▒│/▒/
│▒ / ▒/─┬─┐
│▒│▒|▒│▒ │
┌┴─┴─ - ─┘ Put this on ur page if u
│▒┌──┘▒▒▒│ support the
└┐▒▒▒▒▒▒┌┘autonomy for
└┐▒▒▒▒┌┘ SZÉKELYFÖLD!
#8
eddig is tudtam melyik pártra akarok szavazni... nem ismertem a konkrét programot, de ma elkezdtem olvasni. nos az elmúlt nyolc évben folyamatosan azt kérdeztem, hogy miért nem úgy csinálják, hogy jó is legyen. erre itt van a leírás, pont ahogy én gondoltam megoldásként. meg arról is szól amit elvártam és elvárok a kormánytól, hogy figyeljenek oda a MAGYARra is.
erre itt van előttem és olvasom. nesze neked, itt vagyunk szavazz ránk azt akarjuk amit te, és tényleg. most már csak egy kérdésem van, de 4 év múlva tudni fogom a választ. legalábbis remélem. de szerintem nem nyerik meg a választásokat, és ehhez csak két példa, hogy miért nem. az a baj, hogy az öregekre nem lehet számítani, mert a begyöpösödött barmok nem látják mire van szükség, ez a politikai program pedig a jövőről szól és nekik már csak múltjuk van, mi a fasznak szavaznának a jövőre.
a Magyarországon lakó cigányságra meg szintén nem lehet számítani pedig senki ne magyarázza meg nekem hogy a tíz millából csak hatszázezer mert szembeköpöm, simán van az lassan három, három és fél milla is, ami jelentős szavazótábor!, mert melyik lenne olyan hülye hogy rájuk szavaz amikor egyértelműen kimondják:
"Segély helyett munkát: aki nem akar dolgozni, ne is egyék!"
senki ne legyen megsértve. az én családomban hárman dolgozunk, ketten főállásban egy pedig félállásban, nagycsaládról van szó, így kapunk némi családi pótlékot is. nyolcan élünk egy fedél alatt.
ötszáz méterre lakik egy magukat kisebbségnek valló család (a falvakban többségnek hívják őket lassan...) szintén nyolcan. senki nem dolgozik de a segélyekből amiket kapnak több a havi bevételük mint a mienk, és nemsokára még több lesz, mert két fiatalkorú lányka is terhes már :) na hogy is van ez most?
családi és anyagi helyzetünk megkívánná, hogy mi is megkapjuk a segélyek egy részét amit ők, de sajnos az önkormányzat szerint ez nem igaz, mert van a családnak bevétele, illetve a szülők nem iszák el a fizetéseket és a játékgépet se ismerjük. nos a lakást meg kell venni, javítani kell stb.ez mind pénzbe kerül, a bankok meg viszi a fizetések nagy részét.
természetesen a másik család az önkormányzattól kapta a lakást is, így NULLA Ft hitelük van,ezért jóval többől élnek, de meg lehet nézni hogyan, és mindehhez én fizetem az adót FÚJ! UNDORÍTÓ!
nem is igazán ez az ami megfogott. gyakorlatilag a programnak csak az egyharmadáig jutottam amikor tudtam! végre! a rész ami megfogott a következő címet viseli:
"III/6. Virtuális vívmányok"
de egyvalamiben nem értek velük egyet, az pedig az, hogy a nyílt forráskódú szoftverekkel csupán 15-20 milliárdot tudnának megspórolni, LÓFASZT! csak nem akartak túlozni sem. szerintem ha a teljes államgazdaságban ahol lehet ott GPL licencű programokat használnának akkor 40 milliárd simán megspórolható, habár lehet azért 15-20, mert a maradék 20-at az állam is feketén használja...
és igen! széles-sávú internet elérést mindenkinek alanyi jogon! mekkora, hogy itt a világ végén a legnagyobb amire elő tudok fizetni az 5 MB/S! úgy, hogy ugyanezért a pénzért bent a városban 15 MB/S-ot kapok. és akkor itt máris ott figyel a kiszolgáltatottság és a szolgáltatások árainak haszna amiről szintén beszélnek programjukban, de azt hiszem nem kívánok többet szólni róla. el lehet olvasni, egészen nyilvános.
hogy hol olvastam, hát itt:


