mindennapjaim szöszenetei...

• Blog oldal
• Archívum
• 
• 

huszadika

igen az van ma. már tizenegy napja nem posztoltam semmit s nem azért, mert nem történt e pár nap alatt semmi csupán mert azt a gyötrelmet felismerést nem lehet leírni ami ez-idő alatt megesett velem.

nincsenek szavak arra, hogy lelkem mennyire van önnön magába roskadva, hogy mennyire hiányzik neki, hogy ne magánytól búsan keljen este fejemet párnámra hajtani. hogy mennyire vágyja szívem, hogy karjaim ölelhessenek, hogy a reggel napsugarának ragyogása ne is tűnjön fel, mert szemem nyitásakor mellőlem valaki túlragyogja. s mindez lehet csupán az én hibám. éltem én életet igen furcsát. éltem együtt, voltam szerető, s hazudtam is már magamnak a boldogságról, de sehogy se sikerült... nem találtam, s nem találom.

érdekes kommentet kaptam a minap. de elfoglaltságom okán nem vettem észre. az érdekesség pedig az, hogy ezt már mondták nekem személyesen, s a még érdekesebb benne az, hogy tudom. ismerem magam. sajnos ha valami nem egyértelmű azt sose nem veszem észre. de titok mögé bújt kommentelőm, s kiléte ismeretlen... pedig úgy ír mintha ismerne is... de hát ki tudja...

nem is vagyok tán igazi férfi... kavarodnak tovább gondolataim. nem vagyok nagy csábító. valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy engem csábítottak el. elém álltak, megragadtak... de valahogy levadásztak. mert képtelen vagyok támadni... gyáva vagyok s elsőnek nem "támadok". vissza azonban habozás nélkül...

utálok telefonálni...

hogy miért? mert a telefonbeszélgetés az nem személyes. nem látom a szemeket, nem látom a száj mozgását, nem figyelhetem beszélgető partnerem kézmozdulatait, de legjobban az bánt, ha nem tudok szóban elbúcsúzni. ez a momentum mély sebeket hagy bennem. egyszerűen bánt és öli a lelkem. személyesen, noha nincs idő elbúcsúzni akkor is ott egy kézlegyintés, de telefonon mi marad? ha a másik fél nem hajlandó elköszönni, de te már mennél... maradni kell vonalban... van akinél nem probléma így lerakni egy telefont nálam viszont kínkeserves lelkiismereti problémákat vet fel...

most ez van. érdekes az agyam. főleg azért mert olyan dolgoktól száll el, és olyan dolgoktól lesz szar napom egyik percről a másikra ami más embert meg se hat. ilyen ha nem köszönnek el tőlem... most ez van, és rettenetesen bánt a dolog. de komolyan már fáj a fülem...

hol volt, hol nem volt...

itt a vége! fuss el véle :(

Szeretlek...

Szeretlek Zsófim! szeretlek nagyon, de azt hiszem ez nagyjából ennyi is volt... dobtalak és mentem farkam után... mentem, és te jöttél harcoltál... de nem adtam, nem adtam másik lehetőséget, mert büszkeségem s dacom nem engedte. megjártam. most már azt hiszem elkéstem. közben kinyílt a szemed, s észrevetted, rajtam kívül még sokan szeretnek. sokan szeretnek legalább annyira mint én, de van előnyük, feléjük még ott a bizalom. nálam ez már nincs meg... nincs meg a bizalom... elveszett... most mit tegyek?

harcoljak érted? tudom ezt kell tennem... pont azt mit te, mert én is így jöttem rá... de te fiatal vagy, s kiélni magad nálad tovább tart majd. vagy felejtselek el végre, mert felnyílt a szemed, s most már tudod, hogy nem is kellek neked. úgy hiszem ez van.. .mondtál sok mindent nekem tegnap, és értem, megértem, csak fáj. igen nagyon fáj... nem hagyhatom, hogy lelkem porrá zúzd, én tettem neked, mert önző vagyok, te nem teheted, mert nem hagyom... mit tegyek? hogyan tovább? lesz ebből még valami, vagy menjek és éljem az életem pont úgy ahogyan eddig vígan tovább? nem! már nem tudnám úgy élni tovább! kellesz nekem! akarlak, csak téged... s ha hagyod ígérem boldoggá teszlek, ha még elfogadod ezt tőlem... de félek, oly nagyon vágysz másra, hogy Ők hogy tennének boldoggá, félek, hogy én már nem tudlak... mert már nem erre vágysz... csak tudd, Szeretlek!

gondolatban olvasni...

szeretnék tudni mások gondolataiban olvasni... szeretnék belelátni a fejébe, szeretném, és nem másért csupán az igazért. szeretném megtudni oly sok mindenről az igazságot, mert akkor az élet nagy dolgaiban az ember nem hozna rossz döntéseket... mert döntést az aktuális információ tudatában hozunk, ha pedig ez az információ hamis, úgy a döntésünk, bizonyosan rossz... bármily jó szándékkal tesszük is azt.

mi a rosszabb? avagy mi a jobb, és mitől leszek boldogabb?

nagyon nehéz néha leülni, megnyitni a blogszerkesztőt és kiírni magamból azt ami bennem őrjöng. a régi blogomban ezt még nagyon sokszor megtettem, de mostanában inkább hagyom magamban, de rá kellett jönnöm, hogy igazából muszáj elmondanom... nem tarthatom magamban az érzéseimet... ki kell öntenem, mert különben megfolyt... belülről.

mi a rosszabb... tettem fel magamban a kérdést arra, hogy az ha az embernek van valakije, de tudja, hogy nem lehet az övé... hogy nem lehet vele, hogy nem láthatja, hogy érzi, és lát egy jövőt amiben ugyanez marad... vagy az ha inkább nincs is senkije és él magányosan. sokat gondolkodtam ezen és arra kellett döbbennem, hogy jobb egyedül, jobb ha az ember csupán magába roskad és a lehetőségét is eldobja annak, hogy a másikat bántsa azért mert Ő telhetetlen.

´Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját és é...des mosolyát? Vajon eljön az idő,mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.´

igazából ennek az idézetnek az olvasásakor döbbentem rá, hogy valaki... fogalmam sincs ki valamikor már kimondta, leírta... pont ezt teszem én is. úgy teszek mintha mi sem történt volna eljátszom az aki lenni szeretnék, olyannak amilyennek lenni szeretnék... és bízom benne, hogy idővel én magam is elhiszem, hogy az vagyok akit megjátszom. működnie kell, mert az ember így van programozva...

hogy mi lenn-e a jobb... igazából magam sem tudom. úgy érzem noha nem helyesen, de jól cselekedem. még akkor is ha ez nem így tűnik. hosszú távon ez a jó... ebben biztos vagyok.

az a fejezet, hogy és mitől lennék boldogabb... igazából azért nem kóser, mert hát-al, meg mi lenne ha, bigyókkal nem kezdünk mondatot. így ennek kifejtése is teljesen felesleges, mert az ember a bárcsak..., és ha..., mi lenne ha..., azt szeretném hogy... szófordulatokkal csak akkor kezd mondatot, ha szinte biztos benne, hogy ehhez már CSODA kell. mert itt már a puszta szerencse is mint olyan egészen biztos, hogy kevés. ezeket a dolgokat az ember beépíti az álmaiba, és dédelgeti magában... de legalább olyankor egy kicsit boldog, mert leteríti a beteljesülés érzése, még akkor is ha aztán épp oly hirtelen ér bele a keze a bilibe :)

érzések

ki vagyok? mit akarok? tudom én ezeket?

a válsz roppant egyszerű:
- Á DEHOGY!!!

szerelmet akarok, annak minden varázsával úszni a boldogságban, vágyni a találkozásra, arra, hogy azért múljanak a másodpercek, hogy újra átölelhessem, megcsókolhassam. szeretni szeretnék, mint még soha. kék eget akarok rózsaszín felhővel magam köré. valakit aki megért aki ugyanúgy ölelne, már mint én őt. valakit aki nem elérhetetlen.

de ezt nem nekem találták ki! ilyen csak a mesében van... jobb ha az ember nem akarja ezt, mert akkor sokszor lábad könnybe a szeme...