mindennapjaim szöszenetei...

• Blog oldal
• Archívum
• 
• 

idézet... tőlem!

"A szív igazságát az ész érv elemzi, s ha a lélek számára nem tud jó döntést hozni... bizony a szív az mi szenvedni fog, mert az agy nem hagyja kiteljesedni érzéseinket!"

Tóth András

a döntés szabadsága

az ember naponta döntések millióit hozza, tudatának lényege alatt, ezek a döntések irányítják testünket. ezeket a döntéseket nem is gondoljuk át csak cselekszünk... s nézünk nagyokat ha véletlenül elejtünk valamit... mert bizony az szándékos... csak tudatunk alatt egy rossz vagy túl jó gondolat, elmélázás, vagy valami, de valami megszakította testünk irányítását befolyásoló gondolatainkat és azt mondta a kéznek... ez most elengeded!

tudatos gondolatainkat pedig szívünk szaggatja szét, vagy vágyaink teszik néha értelmetlenné gondolatainkat. mert érzésünk van, s vágy nyomja el, miről egyszer aztán dönteni kell... s mennyire egyszerű annak az élete kinél ez mind ugyanazt takarja... s mennyire könnyelmű lehet kinél ebből kettő ugyanazt érinti, s mennyire olyan mint nekem kinél semmi sem egyezik.

döntéseinknek pedig hiába van szabadsága, ha egy döntésünk nem megalapozott, ha döntésünk nem takarja valódi akaratunkat, s ha úgy döntünk, s mondunk ki dolgokat, hogy tudjuk azt ugyan szeretnénk, de szeretnénk mást is, akkor azzal nem csak másokat, de saját magunkat is becsapjuk. mert egy igazi szilárd s megalapozott döntés az mind erkölcsi normáink, mind vágyaink, mind lelki akaratunk, s vágyaink kiteljesülésére épül.

mielőtt döntök, s kimondok dolgokat általában végigjárom ezeket a témákat fejemben mélyen elrejtett gondolataimat előállító agytekervényeim által. mert ha egy döntés ott megszületik... annak döntésnek kell maradnia holnap, holnapután, s öt, tíz év múlva is bizonyos esetekben.

életem lefolytatása azonban nem döntéseim által kuszált, s megélt létforma... életem folytonosságát a lehetőségek, azok megélése vagy nem megélése, s minduntalan mozgás, költözés jellemzi. melyben a biztos pont mint olyan nem létezik, s ettől tűnik oly izgalmasnak, s ettől mégis oly bizonytalan a létem. nem döntök, mert minek... ha mindig döntenék akkor lehetőségeim, s életem egyhangú teljes magányban leélt, szerzetesi életmód lenne... mert szinte képtelen lennék mindent belevéve oly döntést hozni, melyben bizonyos vagyok hogy évek múlva is vígan tartom magam hozzá. még akkor se ha nem számítom az évek során bekövetkező esetleges változások lehetőségeit.

de van az ember életében bizony olyan amikor szinte elvárják tőle a döntést, hogy mondjon, ígérjen, tegyen valamit ami oly mértékben változtatja meg életét, oly mértékben befolyásolhatja jövőjét, melyet talán fel sem tud dolgozni oly rövid idő alatt míg a döntés bejelentik neki nem hogy döntsön... mert ugye mégis hogyan ha maga az eldöntendő sincs még értelmezve... hogyan lehetne mégis.

hát sehogy. a döntés szabadsága pedig abból áll, hogy az embernek nem muszáj döntenie. érthetnénk úgy is, hogy úgy döntünk ahogy szeretnénk, de az valójában nem lenne igazi szabadság... ez az érzés a valós döntési szabadság abból fakad, hogy nem kell döntünk ha nem akarunk...

felnőttem - talán

felnőni nagyon fura érzés... úgy érezni, hogy az ember felnőtt, és elég nagy már az szinte hihetetlen... de vajon mikor is érezheti úgy magát az ember, hogy igen én felnőttem. szerintem ugyanis nem a nagykorúsítás, vagy az önálló élet teszi felnőtté az embert, nem akkor amikor mások azt mondják rá, hogy felnőtt, hanem amikor az ember maga mondja ki, igen én felnőttem.

de akkor valóban felnőtt lesz ezzel az ember. nem hinném. sok minden kell ahhoz, hogy valóban egy felnőttet üdvözölhessük a testben. többek közt, valahol képes kell maradjon gyermeknek lenni. ez talán a legfontosabb, úgy gyermek maradni, hogy értse a viccet, legyen meg még benne az a gyermeki szeretet és rajongás, ami idővel kikopik az úgynevezett felnőttekből. ezen érzések nélkül egy sivár valaki lesz, s ha ezek megszűnnek oda a boldogsága. mert aki nem képes szeretni, azt nem lesz senki aki igazán tudja szeretni, s ezen érzés nélkül nincs igazi boldogság. kell hozzá még felelősségtudat, s nem kevés akarat. mert kiben nincs felelősségtudat, az vagy nem jó ember, vagy még nem nőtt fel. ez pedig mind saját maga, mind családja mind embertársai iránt meg kell hogy legyen... noha attól, hogy nincs valakiben felelősségtudat, az még nem gyermek... sőt az már az én olvasatomban nem is ember.
állatból pedig van bőven a földön... kik embereknek hívják magukat... de az már egy másik történet.

felnőttem, s ehhez kellet huszonnyolc év... miben volt öröm, volt bánat. mégis kellett, hogy magamba láthassak, s megismerhessem magam, hogy tudjam mit akarok. hogy tudjam ki vagyok, hogy milyen vagyok.

azt hiszem sikerült megismernem magam. sikerült rájönnöm, hogy milyen ember is vagyok, és nem vagyok magamra büszke. noha őszinte vagyok... mégis van olyan amit nem mondok el, mégis van, hogy arcomon mosoly van, miközben lelkem sír, de most már tudom miért. felismertem a bennem rejlő valakit, ki eddig csak szundított, s kitörni hiába vágyott nem engedtem neki.

fiatalon már azt hittem felnőtt lettem, s ez már annyiszor volt bennem, mégis folyvást rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. még nem nőttem fel. nem nőttem fel a feladathoz, hogy tényleg az legyek.

elértem egy újabb lépcsőfokot és rájöttem, hogy azok az értékek akiket eddig képviseltem, nem a felnőtt énem, hanem gyermekkori maradványaim mik azért születtek, mert semmim nem volt, hát jött a nagy álom, hogy mindenem legyen, de az kevés. hiába lesz meg valaha is mindenem ha nem vagyok boldog, ha nem lesz meg a szeretet amiben élhetek, ha nem vesz körül a rajongás miért én is rajonghatok... mindenesetre előttem még az élet, s talán hatékonyan le is élhetem azt.

több kapcsolatom is volt már, s mind kellett ahhoz, hogy megtudjam mire is vágyom. mert egyikben a szerelem, másikban a szex harmadikban a megértés, s folytathatnám mi minden hiányzott egyikből másikból, de egyikben sem találtam meg az igazán tökéleteset... fel kellett ahhoz nőni, hogy összeálljon a kép és tudjam, mi is az amire szükségem van egy kapcsolatban...

s most nekiindulatoskodok párt választani. noha ez lesz életem legnagyobb küldetése, mert olyan bizonyosan nem létezik, kinek alaptulajdonságai, és élete megfelel annak a hatalmas mértékű elképzelésnek kit én tökéletesnek ítélek... és a lehetetlen  azért is helytálló, mert ha van ilyen, valószínűleg neki nem én leszek az kire, milyenre Ő vágyik...

de fel a fejjel, hisz sose lehet tudni... mit is hoz a holnap

tüszentés

bizony tüsszentéssel indítottam ennek a bejegyzésnek megírását... alig futott végig agyamon a gondolat olyant tüsszentettem rá, hogy majd lefejeltem az asztalt. :)
pedig semmi különösre nem gondoltam igazán, semmi megfoghatatlanra, csak a témát próbáltam felvázolni agytekervényeim közt, már ha az én fejemben is található olyan. de nyilván van... hisz ha nem lenne az orvosilag rendellenes, sőt elképzelhetetlen, hogy egy alapvető agy, s azok funkciói ne lennének...létezésükről pedig papírom van. a második nagy balesetem után... mivel erős (amnéziával, és eszméletvesztéssel járó) agyrázkódásom volt így elég alaposan átvilágították buksimat... csak feltűnt volna nekik, ha üreges... meg különben is... akkor a szemeim is beesnének... tudjátok a vákuum¹ miatt mi beszippantaná.

törénetesen a témától elkanyarodtam ugyan, viszatérni pedig nehéz, mert közben elvesztek azok az apró gondolatok miket bitekbe akartam rejteni. mégis valami olyasvalamiről szólna mit ma olvastam, s igen megragadt bennem.

“Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.” (Tatiosz)
“A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.” (Albert Schweitzer)

az embernek vannak pillanatai amikor nem tudja mitévő legyen, mikor nem tudja, hogyan tovább, mikor nem tudja... mert a biztosat bizonytalanért cserélni... vagy biztos monotóniát, egy kis izgalomra cserélni... sokszor egy kis örömkacaj kedvéért másik úton hazamenni, csupán a móka kedvéért... hát nem.. és mennyire teljesen igaz. én cserélném-e? őszintén megmondom, fogalmam sincs... és nem azért mert ellenzem, vagy mert nem tettem meg... dehogynem.. .életem során többször is, de mindannyiszor ott volt a végeredmény ami messze nem ért oda hová szerettem volna... s ilyenkor az ember bűntudata önnön magát okolja cselekedetiért, mert feladott valamit ami noha nem volt tökéletes... feladta egy tökéletesnek látszó valamiért... s bizony az még ha valóban abban a pillanatban a tökéletes is volt számára... hamar kiderült, ez hosszú távon nem így van. érdemes hát úgy keresni a boldogságot, úgy elkezdeni egy játékot, ha az nem változtatja meg életünk, csak most varázsolja el  lelkünk... a pillanat hevében, ki tudja mennyi időre?

de hát akkor mégis mi a teendő.. .mit tehet az ember? mi az arany középút... mit lehet tenni, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon... nos ha vallási erkölccsel felvértezve szemléljük a dolgot, akkor semmit... de midőn a kígyó már egyszer sikeresen rábeszélte Évát, hogy egyen a gyümölcsből, s midőn Évának először sikerült megetetni Ádámot az almával... bizony azóta tudjuk, hogy az ember teremtésétől fogva hajlamos a bűnre, miért vérével, s izzadságával fizet.  s ha így nézzük teremtésünk nem épp kellő odafigyeléssel történt, mert ha ezen hibák nem lennének alapból belénk ültetve, úgy az ember ma is a paradicsomban élne együgyűségétől mámoros boldogságban tengődve...
magyarázat képen Isten mindenkire rábízta a dolgoz... engedélyt adva csalásnak... boldogulásra... boldogságra... kérdés, hogy ezt ki, s hogyan teszi magáévá...
kérdem én hát... elítélhető-e az ha valaki saját akár átmeneti boldogságáért letér az útról?

NEM! mondom én... de ez csupán saját szubjektív véleményem... mi nem egyezik valószínűleg sem az emberiség, se az egyházak, se a törvényhozó kormányok dogmáival sem.

viszont ki ilyen kockázatokat vállal élete során annak tudnia kell, hogy mit is akar valójában... mi a célja, mik a lehetőségei, hová juthat el, mit veszíthet el, mit nyerhet... képesnek kell lennie arra, hogy felismerje valódi akarata és elérhető céljai közt a különbséggel... ki kockáztat nyerhet... no persze... nekem is sok kettőszáz forintom maradt már lottózóban, s onnan soha ki nem jött... s az élet se egyszerűbb játék ennél.

mindazonáltal... számomra egy olyan ember számára kinél nem állandó a boldogság... kinek se kutyája, se macskája... csak egy eladósodott élete van komolyságba mélyült emberi kapcsolatok nélkül nekem nem gond néha kicsit letérni az útról... felszántani ellaposodott életem ösvényét, botorkálni azok barázdáin... míg az izgalom s egyfajta lelki vagy fizikai kielégülés örömet, s célt ad az életemnek... erőt, s kitartást biztosít a holnapi ébredéshez. mégse feledjük... életünk során döntéseinket felvállalva mederbe tereljük sorsunkat így vagy úgy, s bizony bizonyos medrek kanyonként megmászhatatlanok... s kijutni nehéz, olykor lehetetlen belőlük... de mint ahogy a kanyonoknak is vannak mellékutcái... életünkből sem kell kizárnunk azokat a mellékutcákat mik noha egészen sokszor biztosan csak átmeneti megoldást nyújtanak boldogságunk kiteljesedésében... cserébe viszont el se kell hagyni számunkra berendezett életutat... halálunk percében hogyan gondolunk vissza ezekre a téves ösvényekre miket bejártunk... s hogyan gondolunk azokra mikre félve az ismeretlentől rá se pillantottunk... pedig létezéséről meg voltunk győződve... halálunk pillanatában, már csak reménykedhetünk. az odaát létezik, s tényleg oly csodás mint ahogyan azt a biblia megírta... de ideje rettegni... mert a mai társadalmunkban sajnos már igen keveseknek adatott olyan élethivatás, életpálya, életút, kitartás mit végigjárva valóban a paradicsomra számíthat... s a pokolban nincs kegyelem... ott halálom végórájában midőn lefut előttem életem filmje szentül meg leszek győződve, én a paradicsomba egészen biztosan nem kerülhetek... s eszementen bánok majd minden olyan mellékutat, mi ha csak egy pillanatra is, de boldogsággal itatott volna át s én nem jártam meg... mert a pokol kínjai közt erre már lehetőségem nem igazán lesz.

^1:Az Osiris Helyesírás szótári része szerinti sztenderd magyar kiejtése vá-ku-um (bár a „vákum” forma terjedőben van). A szó latin eredetű, a „vacuus” melléknév jelentése: „üres, valamitől megfosztott, szabad”

nos ez van...

annyira szeretném. annyira akarom. annyira, de annyira. sajnos az élet nem adta meg nekem. a világ ellenem van, s ezzel együtt kell élnem. de a döntés a kezemben. minden nap eldönthetem...

szeretlek. tudom nincs igaz szerelem viszonzás nélkül... de nem is kell... plátói szerelem sokkal szebb, több az érzés, több a könny... szóval jobban érzed. léte erősebb. az érzés pedig a tied...

magam vagyok. egyedül. a kép nem az, de valójában magányos. egy ébren alvó, ez vagyok... haljak már ki e földről, hisz minek élek, ha úgyse hiányoznék a leltárból...

lét, vagy élet netán egybe létéletkérdés

miért születtem, miért létezem, miért élek... nem kérdés, s a válasz is egyszerű, anyám s apám összefeküdt... nem védekeztek, hát megfogantam, s íme itt vagyok... szót se érdemes rá többet áldozni... kétkedőkkel pedig közölném a gólyás történet csak mese. :D

gyermekként nem tudtam miért születtem, azt se, hogy miért kell élnem... s inkább haltam volna... felnőttem, s akkor se tudtam mi a célom... csak voltam, s azt is hittem hogy már élek, de nem. a halál angyalától kaptam pofont, kettőt is!..., mert a kisebb figyelmeztetéseire nem reagáltam... s ma már tudom. érzem, s felfogtam.

tudom miért élek, tudom mit akarok, tudom mik a céljaim, hogy mit akarok... s érzem az űrt körülöttem, a magány gyötrelme szorít, mert életem, célom, s jövőm... bármi mi ezen kérdésekkel felfedi további kérdéseit, a válasz mindre: Ő! mert a válasz: Vele! magányom űzném, s ha ismerném kötném magam vele össze egy életre... melyben a boldogság s egymás iránti rajongás nem szűnve kerítene minket rózsaszín ködbe s az ég tiszta kék bilincse kötne minket egymáshoz, hogy kiteljesíthessük... magunkat...

mert nem egymásnak kell két ember... az nem igazi! magunknak kell a másik, hogy benne egészek legyünk... s ha fordítva is így vagyon... arra mondják: "zsák megtalálta foltját!" keresem foltomat... ez most, miért reggel felkelek... s kivárom... mert érdemes, hogy újra egész s boldog lehessek.

féltékenység...

mi is az a féltékenység, milyen az egészséges féltékenység, ezek olyan kérdések amikre oly nehéz is válaszolni. szerintem csupán egy erős, személy iránti birtoklási vágy kiteljesedése. az az állapot amikor valaki annyira magához akarja láncolni azt kit szeret, hogy legszívesebben elzárná hét lakat mögé a külvilágtól. nyilván ez nem az egészséges kategória... s semmi köze a bizalomhoz. sokan vannak szerintem kik össze is keverik, s azt mondják, azért féltékeny mert nem bízik... hülyeség, vajmi kevés köze van a kettőnek egymáshoz. a féltékenysége valakinek saját természetéből fakad, a bizalmatlanság az pedig egy állapot. egészséges kategóriát nehéz meghatározni. nem egyszerű azt mondani, hogy igen ez az a féltékenység ami kell, pont ennyi... nehézsége pedig fakad abból, hogy mindenki más. míg az egyik ember imádja, élvezi, ha párja tombol a birtoklási vágytól, úgy egy másik ennek hangyányi jelétől, fut menekül, mert szabadságának fosztogatóját látja benne... így attól a személytől függ gondolataim szerint az egészséges féltékenység akit féltenek. úgy gondolnám, hogy aki a féltékenység apró megjelenését se bírja elviselni, illetve soha nem is tombolt benne egy picit az az ember nem ismeri a szerelmet. mert az bizony ezzel jár. a szerelem se más, mint önző birtoklási vágy... Ő az enyém... Ő velem van... Ő engem szeret... Ő velem foglalkozik... Ő róla álmodok... Ő hiányzik... s folytathatnám, de értelme nincs. mert az igazi szerelem ennél több, s mégis kevesebb. az igaz szerelemben van egy kevés féltékenység, abban is akad ily módon birtoklási vágy, szexuális vágy, s még két nagyon fontos összetevő is, mik a tisztelet és a szeretet.

féltékeny típus vagyok én is. mégis el kell viselni, pont azért, mert a tisztelet s a szeretet nem hagyja tombolni azt a másik érzést... persze nem mindig sikerül...

ez a gonosz zöld sárkány tulajdonság nagyon sok rosszra ébreszti a lelket, olyant lát mi nincs, olyant feltételez mi sose volt... olyant érez mi ellentétes azzal mi kiváltotta a féltékenységet... s a szerelem gyűlöletbe megy át. ne hagyd hát! bízz, s hidd, ha érzelmek kölcsönösek... veled marad, s ha elkalandozik akkor is visszatér, de legtovább mindenféleképpen veled marad.

még egy idézet magamtól...

"Azért születtem, hogy ÉLJEK! nem hosszú ideig hanem sokat! a kettő pedig nem feltétlenül ugyan az..."

Tóth András

idő

az idő relatív szokták mondani... mert érzékelésünk sokféleségeképpen hol gyorsabban, hol lassabban telik. érzelmi faktoraink miatt gyorsul vagy lassul... annak intenzitásának megfelelő mértékben és irányának megegyező módon. boldogságunk percei csupán pillanatok, noha az idő órákat mutat közben, míg szomorú másodperceink órákat tesznek ki. bizonytalanságunk ugyanúgy negatív jellem, mely további változásra ösztökéli az időt, noha nem annak fogalmát, hanem sebességét illetően. az idő olyan mint hajtó a lovas fogaton... mi küzdésre és haladásra buzdít... korbáccsal, hogy menj, mert telik az időd. telik és egyre kevesebb marad, mert érted is eljő a vég... mert neked se adatott meg istennek lenni. mert istennek lenni nem más mint teljes mértékében bitorolni az időt. nem állítható meg, lassítása pedig csak szenvedés árán lehetséges. boldogságunk hormonálisan felborítja eme fogalom érzékelését, s száll velünk... mígnem fel nem nyílik a szem. mi nem lát ilyenkor mást csak a szálakat. mert nem csak egy szálon futhat életünk, több is lehetséges egyszerre, hol párhuzamosan hol keresztezve egymást, és olykor olykor válthatunk a szálak között egy cél érdekében. mi nem más, hogy a lehető legboldogabban tölthessük el azt az időt mi megadatott, de sajnos egy, egyszerre csak egy szálon futhat életünk... és ez mégis mily abszurdum. hisz mindenki arra törekszik, hogy a lehető legtöbbet élje... mégis a lehető legszebbnek megélve... de a szép és a boldog élet az gyors... elszáll pillanat alatt... mi mégis erre vágyunk gyarló emberek, egyre inkább, egyre kétségbeesetten. mert minél közelebb a vég annál jobban látjuk meg a szálat, látjuk meg a lehetőséget mi elmúlott, hová nem tudunk már menni, miről lekéstünk, s valóban szebb lett volna életünk... hisszük, mert remény még van... nem azt tettük. máshogy döntött akkor az ember és az lett belőle ami van.. mert ha akkor máshogy dönt most nem ott van... de ott hol azt hisszük jobb lett volna valóban jobb lett volna? de dönthetünk máshogy... élhetünk sokszínű világot. csupán rajtunk múlik, mert mi döntünk. az ember az egyén. mert nem szabad, hogy másnak adjuk az irányítást. nem szabad, mást hibáztatni azért ami velünk van. mert mindig van választási lehetőség. mindig van egy újabb szál amin lehet folytatni. akár hosszabb akár rövidebb ideig. csak egyvalamire kell nagyon odafigyelni... nem szabad a szálválasztást másra bízni. válasszunk magunk, érzéseinknek megfelelően, nem feledve, hogy döntésünktől függ, gyors és boldog lesz-e életünk, vagy lassú és bánatos... de nem feledve azt se, hogy minden száll ugyanoda vezet. egyszer úgyis meghalunk!

 

idézet, mely tőlem fakad...

Az emberek félnek a negatív dolgoktól, az emberek szeretik a pozitív gondolatokat, ezért is lehet, hogy mosolyogva a halált is el lehet adni, sírva az életet se!

Tóth András

lesz szex?

akár kezdődhetne így is egy beszélgetés férfi és nő között, és hiszem, hogy semmivel nem lenne boldogtalanabb a világ. mert minden e körül forog, mert mindent ez kapcsol össze. persze lehet jönni, hogy az másodlagos... na igen, a főételt is csak másodiknak hívjuk idehaza :)

mert hiszem, hogy minden cselekedetünk hajt minket valahová. noha állítólag dolgozunk, hogy legyen pénzünk... állítólag tanulunk, hogy okosak legyünk, de mi is a cél... mit akarunk ezzel... pénz kell, mert így alakult a világ, így kívánunk fennmaradni, így kívánjuk élni, anyagi gazdagságban, mi férfihoz nőt, nőhöz férfit vonz... tanulunk, hogy okosak legyünk, mert így szavakkal is képesek leszünk vonzani a másik nemet... mert az ember ösztönállat. nem csinál semmit cél nélkül. az mindig akad...

nem más... nem akar egyedül ágyba menni... nem akar egyedül ébredni... lehet megmagyarázni, hogy de nem is. fenéket nem... gondold végig mit miért csinálsz és ha annak vége hova kerülsz!

megmondom egy ágyba... és ha jól csináltad nem is leszel magányos! ha elbasztad? szar ügy, öleld át a párnádat...

...no, de megyek vár a párnám.

a mosoly ereje

hinné bárki is hogy a mosolynak van ereje? szerintem van, méghozzá nem is kicsi. szerintem nem is mindenki tud igazán mosolyogni. legyen az gazdag, szegény, boldog vagy keserű sorsban élő, mindenki tudna mosolyogni, ha akarna, és eleget gyakorolta. bizony, gyakorolni kell, különben nem megy. az tud igazán mosolyogni aki bármilyen körülmények közt képes rá. de csak az tud akármikor mosolyogni aki legyen akár nyaktiló* alatt a feje, akkor is tud valami olyan szépre, jóra gondolni amin elmosolyodik. azt hiszem én pont ilyen ember vagyok... legyen bármi, akkor is tudok mosolyogni amennyiben szeretnék..., mert ha lényem belsejéből tudok mosolyt fakasztani, az igazi. még akkor is ha a körülmények ellenére nem szabadna mosolyogni. az akkor is igazi, szívből fakadó mosoly... noha a mondás szerint egy fecske nem csinál nyarat, egy mosolynak igenis ereje van és mosolyból mosoly lesz... terjed és szaporodik. mert igenis mindig van valami jó az ember életében amiért érdemes mosolyogni... ha más már nincs hát az, hogy valaha megszületett. halálos ágyamon kínok között tudom, mire fogok gondolni... éltem. vehettem levegőt, szedhettem virágot a mezőn, láthattam naplementét tenger, hegyek és a puszta síkság mögé lebukva, és kaptam igazán szép mosolyokat a világtól, mert tetszett nekik a mosolyom. ha mindenki ily módon belülről lenne képes e csodára, az maga lenne  mennyország... mert aki igazán tud mosolyogni abban bent lapul az mit emberségnek hívnak. az a tény hogy a Föld nevű bolygón pedig embertelenség uralkodik az annak köszönhető, hogy a gyermekeket nem tanítják meg mosolyogni. szerencsétlen csöppség vagy megtanul magától, vagy sose lesz képes rá. engem se tanítottak. mégis megy. megy, mert csak így lehet elviselni a szart ami van. mosolyogva élve... élvezni annak minden percét maximálisan amennyire csak lehet... nem gondolván arra, hogy mi lesz holnap. mert mindig lesz rosszabb... így egyre több olyan dolog lesz amin tudok majd mosolyogni... mert minden jobb annál ami rosszabb. tessék hát sürgősen elkezdeni mosolyogni és ÉLNI, mert ebben a formában és testben nem lesz rá több lehetőség... ez tuti. még senki nem bizonyította az ellenkezőjét, így addig ez is tény marad.

*:guillotine

honnan tudod, hogy a XXI. században születtél?

• -nem halltotál róla, hogy a kazettán is van felülírás-védelem.
• -sose hallgattál Beatles-t és Pink Floyd-ot a rádióban egymás után... igazából fogalmad sincs kik a Pink Floyd
• -DOS operációs rendszert látván azt mondanád: ez a gép nem működik...
• -el sem tudod képzelni, hogy foci közben / parkban ülve beszéld meg a haverokkal / csajokkal a napi híreket nem msn-en
• -ötnél véletlenül sem ismersz több fafajtát... háromnál több félét pedig sose másztál meg

ilyen és hasonló dolgok pattantak ki ma reggel az agyamból... igen érdekes, hogy a mai fiatalok miket nem tudnak... szerencsére én meg nem vagyok túl öreg, így csak éppen, hogy le vagyok maradva..., de nem nagyon.

sors

meg van-e írva a sorsunk? rögzített tény-e előre, hogy mikor születünk, mikor halunk, hogyan élünk. nos akár lehet azt is mondani, hogy igen. legyen ám megírva mindenkinek a sorsa előre, de az nem fix. igenis szerintem az ember képes arra, hogy átírja a sorsát.

a sors megírásának és létezésének erős velejárója egy magasabb rendű hatalom mint például Isten létezése. ha pedig ilyen szemszögből vizsgálom a dolgot akkor én azt mondom, hogy adott nekünk egy olyan tulajdonságot ami pont a sors átírására tudunk használni. ez pedig a gondolkodás.

gondolj csak bele a sors fix? nem átírható? akkor ezek szerint előre megtervezett tény volt, hogy Ádám és Éva eszik az almából és szám-űzetve lesz a paradicsomból.

nem hiszem, mert az Isten az jó, ez viszont mérhetetlen gonoszságot sugallana. tudjuk, hogy az ördög vette rá őket kígyó formájában. ha azonban a sors fix lenne és átírhatatlan akkor annak a csúszómászónak esélye se lett volna rá, hogy egyenek abból ami tiltva vala nekik.

emberi létünk alap tulajdonsága, hogy mindig a tiltott gyümölcs kell nekünk, de a sokaság ezt nem úgy értelmezi, és érzi ahogyan kéne, ebből falad az emberi gonoszság gyökere is. az önzőség, mert ha nekem jó, neked miért legyen az? ha nekem viszont fáj, hát fájjon neked is. ha én szép vagyok, te legyél csúnya, mert egyébként az én szépségem nem lenne figyelemreméltó. kevés ember van aki képes tudása alapján helyesen értelmezni a civilizáció fogalmát. ők azok egyébként azt mondják, hogy civilizált az emberiség, pedig ők tudják talán a legjobban, hogy ez még így korántsem igaz.

a föld emberiségének még sokat kell tanulnia és fejlődnie ameddig civilizált lehet az én értelmezésem szerint is. meglátásom szerint ugyanis az emberek többsége még mindig egy ösztönállat, és cáfold ha mered, de előtte tedd a kezed a szívedre és próbáld úgy is kimondani, az emberiség nem állat!

márpedig az állatok sorsa sincs megírva, mert én döntöm el, hogy mikor akarok nyulat enni, vagy fáj a fogam egy kis csirkehúsra, és akkor kimegyek az udvarra elkapok egy nyulat vagy egy csirkét, és máris megpecsételtem a sorsát, pedig nem vagyok felső hatalom ami átírhatja.

tény ebbe beleköthető, mert azzal hogy az én udvaromban kelt ki a tojás az megpecsételte a sorsát, hogy kés által hal, az időpontot viszont én határozom meg.