2011. november

életben hagyni kifizetődőbb

addig ameddig csak tényleg nagyon kevesek megélhetése van veszélyben addig megéri adókat növelni, addig megéri kizsigerelni a népet, de egy bizonyos tűréshatár felett, s megítélésem alapján bizony ezt a határ ma Magyarországon már rég át van lépve, már csak a gazdaság összeomlásához vezet, s csak nagyon kevesek meggazdagodását hozza el. a probléma, hogy a sorsdöntő kérdéseket egy olyan társadalmi osztály hozza, kiknek igenis kedvez, illetve nem érzik meg ezeket a megszorító intézkedéseket.

valamit tenni kell, hogy a gazdaság virágzó legyen. olyan törvények és adórendszer kell ami segíti azokat a vállalkozásokat akik a helyi munkaerőt veszik igénybe, akik helyi alapanyagokat használják termelésük során s akiknek az ebből származó profit nagyrésze is az ország határain belül kerül felhasználásra. mert ha van munkahely az emberek pénzhez jutnak, ha van pénzük azt itt fogják elkölteni, s mint világos, ha van mit elkölteni azután adó is folyik befele a nagy "közösbe". amennyiben nincs munkahely, amennyiben a mindennapi megélhetés is veszélyben van addig az adókat emelhetik a csillagos égig s egyre többen mehetnek tönkre, s ezáltal bizony lőttek a beszedhető adóknak is.

egy egy vállalkozás azért nem indul el mert a "rezsi" nagyobb mint a várható bevétel, egy egy már működő vállalkozás bővítése azért van eleve elvetve, mert a humánerőforrás plusz kiadásai már erős kockázatát hordozza magában a profittermelés lehetőségének bukását.

olyan megoldás kell tehát ami mind a vállalkozásoknak mind a munkavállalónak mint az államnak kedvez, s ha lehet egyenlő mértékben. egyenlő mértékben, mert ha nem egyenlő akkor valaki szarul jár, s akkor ugyan oda lyukadunk ki, ahol most vagyunk!

mi lehet ez. nos kezdjük az állammal. neki adó kell... egyszerű. ha van miből adózni az adó is befolyik... s ha biztosítva van egy olyan biztos háttér amiben a profit növelése hosszú távon is biztosított akkor gyakorlatilag nincs akkora kockázat, abban, hogy a visszáján sül el a dolog és adókimaradást okozzon. ehhez azonban olyan átfogó politikai változásra van szükség ami ezt bizton fent is tudja tartani. mert ha a nép, s a vállalkozás úgy érzi, hogy ez a lehetőség csak rövidtávú abban az esetben a profitkülönbség nem lesz visszaforgatva, csak halmozva, használata nélkül a pénzforgás hiánya miatt viszont adókiesés várható ami nem jó az államnak. tehát hosszú távon is biztosítani kell, hogy ezt a negatív jelenségnek a lehetőleg minimális hatása érvényesüljön.

mi kell a vállalkozásnak... profit! nem feltétlenül kell csökkenteni az adókat, de azokat átláthatóvá, és oly egyszerűvé kell tenni, hogy akár egy 10 éves gyermek is megértse. hogy miért? mert sok olyan ember él a földön, s sajnos ebben az országban is akinek pénze ugyan van, de segg hülye, s így a pénze halmozva, van. visszautalva, ha nincs pénzforgás akkor abból nem keletkezik adó. meg kell adni a lehetőségét tehát, hogy egy átlátható adópolitika serkentse a befektetési vágyat ezzel munkaerő piaci fellendülést okozva pénzforgást előidézve ADÓ lehessen a profit egy része.

a probléma ezzel, hogy a magyar mentalitás a politikánkra is kihat, ez pedig nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni. MOST! AZONNAL! MINDENT! ez azonban nem tartható. így nem lehet egy országot felvirágoztatni. a fának is idő kell, hogy dönthető legyen. a gyermeknek is idő kell, hogy munkaképes legyen, így az is felejtős, hogy egy fejlődéssel járó gazdaságpolitika egy ciklus alatt is maximalizált adóbevételt eredményezzen. főleg azért mert az ország már felélte tartalékait s egyre jobban, s gyorsabban gurul lefele a lejtőn. MOST azonnal van szükség változásokra, hogy egy lassú de biztos fejlődés újra rendbe rakja itt az életet.

mi kell a népnek? munkahely... és olyan fizetés ami biztosítja számára a megélhetést. olyan fizetés ami legalább akkora, hogy ne érje meg inkább otthon a seggén ülni és szociális segélyekből tengetni életét. mert egy négy órás bejelentett munkahely, egy multinacionális kereskedelmi vállalatnál mondjuk mint pénztáros, az nagyjából öt ezer forinttal fizet többet, mint a szociális támogatásokból nyerhető összeg, és valljuk meg őszintén ötezer forintért kinek van kedve dolgozni? nyilván többet nyújt, mert TB befizetve, nyugdíjalap növekszik, DE én tudom, hogy nem érem meg a nyugdíjat, mert  addig tuti meghalok, vagy egy betegség, vagy egy baleset, vagy a stressz ami a megélhetésem veszélyeztetése miatt bennem zajlik, de hogy a felhőtlen, s az én korosztályom várható élettartalmán felül értékelt nyugdíj korhatárt nem élem meg ez majdnem bizonyos. TB-mért cserébe pedig hiába mennék dokihoz 2-3 hónap mire sorra kerül az ember... így addig a szervezetem vagy meggyógyítja önmagát, vagy sikeresen feldobom a talpam, s egy paraszttal kevesebb. (hidd el kormány az én halálom neked nem éri meg, mert tisztes adófizető marhája vagyok e társadalomnak!)

tehát a népnek munkahely, s élhető fizetés kell.

ezen bejegyzés nem válaszol meg semmit, nem mond ki semmi konkrétumot. s ebben még nem is áll szándékom semmi ilyent papírra vetni. az ugyanis túlontúl hosszúra nyújtaná eme olvasmányt, s így a végigolvasása nem biztosított... így viszont még mindhárom megemlített dologra várható egy egy bejegyzés, hogy hogyan is valósítható meg mindez.

még annyit azért hozzátennék, hogy nekem egy erősségem van. rendszerben látni dolgokat, sajnos a mai polgároknak ez nem megy. csak a saját hasznukat kívánják, s nem érdekli őket milyen áron, mi magyar polgárok irányítjuk az itt található cégeket, szintén magyar emberek ülnek a politikai székekben... ugye, hogy nem is olyan furcsa ilyen szempontból, hogy baromira le van kakilva, hogy mindenkinek jó legyen... itt csak az egyén, s nem a közösség számít, méghozzá minden szinten! :( márpedig ez így hosszú távon nem működik. a közösség felvirágzása az egyén boldogulásával is jár, míg egy egyén felvirágzása nem jelenti a közösség felvirágzását! márpedig annak jóléte nem csak egy egyén, hanem általánosságában majd mindenkinek a javára lenne.

írta: ostux, 2011. nov. 20. 10:30 - róluk szól: adó, állam, cég, egyén, magyar, megélhetés, profit, társaság, vállalat - a téma pedig: politika - még nem szóltak hozzá - Főoldalra vele!

szeretem

hideg fuvallat szeli keresztül kabátom,
farmer nadrágomon kiül a dér.
fák ágai csupaszok már, s fehérek,
szellő simogat, mínuszok repkednek.
így vagy úgy én mégis szeretem,
elmúlás jut minderről eszembe,
hogy halandóságom véges.
mégis jön a gondolat, majd jő tavasz
minden életre kell újra.
lelkem most mint hideg őszi este
sötét, ködös, kihalt mint falu széli mező.
szívemben mégis tűz hunyorog,
tart melegen... várja kikeletet,
hogy madarak énekével szárnyra kapjon.
most oly jó ez a csend, a téli merevség,
meleg szobából hideg ablakra tapadva,
bámulni a kinti sötétet, s várni valamire,
várni a megváltásra, várni rá!
érezni, hogy noha rosszabb még nem volt,
de még lehet! mégse baj, mert ha drámaibb a lét
úgy könnyeben élhetjük meg a reményt.
fordulhat jobbra minden, mi baj tárult elénk.

írta: ostux, 2011. nov. 18. 20:39 - róluk szól: hideg, tél, vers - a téma pedig: kultúra(olvasod) - még nem szóltak hozzá - Főoldalra vele!